Még mindig diagnózis

Drága Öreg Barátném,

sikerült elintézni a repjegyet, izgultam, hogy mi lesz a cégnél, de egész jól vették a lapot. Nem bosszúságot, hanem aggódást éreztem a hangjukból. Szóval a hétvégén megpróbáltam pihenni és nem túldramatizálni az egészet. Elvégre még semmi sincs veszve, nem igaz? 

Ahogy mondtad, élveztem a jó időt. Séta a tóparton, kis kertészkedés. Milyen gyönyörűek az apró friss zöld levélkék a napsütésben! Ahogy óaranyra festi a fény! Szeretem a fügefát a sarokban. Még fiatal, remélem, ehetek majd róla gyümölcsöt. Hogy az milyen jó tud lenni! Amikor szaftos, édes, ragacsos lé csurog végig a kezeden, mert ketté szakítod a csepp formájú zöld zamatbombát. Csak úgy magában is, de leginkább brie sajttal imádom. Az apró magocskák és a parányi szálacskák, beleakad a fogam közé. Jaj, de jó! 

Csináltam egy szép virágdíszt is a lakásba. Tudod, szeretek a mezőn sétálni, ahol mindenféle apró virágot találhatsz. De bevallom, az illat miatt megyek, elvarázsol a vadzsálya, és ha szerencsém van, a friss széna illata. A hegyen csak ezért szeretek füvet vágni a drótkaszával, mert azt az aromát, azt kéne üvegbe zárni! Gazdag lehetnék, ha tudnám, hogy kell. Képzeld el, minden lakás attól illatozna. Bár néha arra gondolok, a fűnyírás is olyan, mint az ünnep. Nincs mindig. Talán ezért is szeretjük. Ha mindig lenne, piszkosul megunnánk. 

De azért ismersz, sosem voltam viccgolyó. Néha elkapott a gondolat, hogy most mi lesz? Ki segít? Egyedül vagyok. Mert senki át nem élheti helyettem. 

Itt vagy? Figyelsz rám? 

Az Emlőcentrum modern épület, remélem, nem kellett sokat várnom. Egy görcsben volt a gyomrom. A mammográfiát egyébként is utálom. Rohadtul fáj. Nem tudom, annak milyen érzés, akinek szép nagy melleket adott a természet, de az enyémek kicsik, – valamikor nagyon szép kis körték voltak, – ma már fáradtabbak, de még mindig szépek. Szóval nehéz egyáltalán betenni a présbe, aztán a nyomás. Hát hagynám a francba, de mindig előírás szerűen megyek az ellenőrzésre, mert nem akarom, hogy nemkem is mellrákom legyen, mint Anyának. Nem rohantam sose orvoshoz minden bajjal, de erre az egyre mindig odafigyeltem. Még akkor  is, ha fáj. 

Szeretek elmélázni, de hamar felvert a hívó szó. 

• Jó napot kívánok, na nézzük csak, először szemből kérném, aztán majd oldalról. Meg is leszünk hamar. 
• Az jó lesz, mert elég utálatos vizsgálat, csak azt nem tudom, hogy tudják annak megcsinálni, akinek még az enyémnél is kisebb van?
• Hát igen, az még nehezebb, de valahogy mindig sikerül. Rendben is vagyunk, kérem, várakozzon odakint, majd még szólítjuk.
• Igen, köszönöm! 

Huhh, túlvagyok rajta. Reméltem, hogy nem megy el az egész napom ezzel mert egy csomó dolgom volt az utazás előtt. 

De volt még egy köröm a doktornővel, s mint később megtudtam, egy sebésszel is, aki mindjárt megcsinálta a biopsziát. Jobb volt, amíg nem tudtam, mi az. 

• A mammográfia sem néz ki túl jól, de hogy biztosak legyünk, a doktor úr vesz a csomóból egy mintát, amit elküldünk bevizsgáltatni és majd akkor lehetünk biztosak. Ne aggódjon, ez nem fog fájni, egy apró tűszúrás csupán. 
• Üdvözlöm, na nézzük csak ezt a csomót. Mit csinál ez itt? Már készen is vagyunk, felöltözhet. 

• Hát, nem akarom elkeseríteni, de meg kell mondanom, hogy nem néz ki túl jól, mert vérzett. Biztosak akkor lehetünk, ha megjött az eredmény, de nem számíthatunk semmi jóra. Valósznűleg rosszindulatú. 
• Azért elutazhatok?
• Igen, menjen csak nyugodtan, majd szerdán telefonláljon és az eredmény függvényében megbeszéljük a továbbiakat. 

Valahogy kitámolyogtam a rendelőből. Itt vagy? Hallasz? 

Tudod mit éreztem? Nem haragot, nem kétségbeesést, hanem hálát. Igen, mérhetetlen hálát, de nem a betegségért, hanem az egész életemért. A gyermekeimért, a boldog percekért, a napsütésért, hogy láthatok, szagolhatok, hogy érezhetek, képes vagyok mozogni, nevetni, hogy hallom a lehelletem. 

Aztán mélységes sajnálatot éreztem. De nem önmagam iránt, hanem sajnáltam, hogy lehet, nem sokára itt kell hagynom ezt a szép világot. Egyszeriben annyira gyönyörűnek találtam mindent! Bepótolhatatlanul szépnek, ha elveszted. És fohászkodtam, hogy ne így legyen. 

Pussz

Kedvesem,

magamhoz ölellek, mintha a gyermekem lennél, pedig csupán régi önmagam vagy. Bátor vagy, mert a félelem nem költözhetett be az első pillanatban  a lelkedbe. Vagy talán nem is vagy bátor, hanem az eredendő harcos, küzdő éned tört elő. Ez szerintem olyasmi a lelkedben, mint amikor balesetben sem érzel a sokktól fájdalmat. Harcos vagy, mondogattad már párszor, s ezt be is kellett bizonyítanod. 

Fogd fel úgy, hogy most sem kell mást tenned. Igaz, ez valószínűleg nagyobb csata lesz, de te jó harcos vagy, ne feledd!

Nem ajánlom, hogy bújd az internetet, nem tesz most jót. 

Hogy mit tegyél? Menj el, mert várnak rád, ez is egy kihívás, egyedül megszervezni mindent. Aztán ott lesznek a kollégák. Ez mindig jó, közös meeting-ek, ebédek, szakmai programok. Más, mint amire gondolnál most. 

Aztán pedig ha hazajössz, tedd, ami jól esik. Hogy mi? Mindegy, csak örömet szerezzen. Egy jó kávé, sétálj a levegőn, vegyél egy jó arckrémet, nézz meg egy vidám filmet. Főzzetek egy jót, vagy menjetek el enni. Kényeztesd magad, akkor is, ha nehezedre esik, de meg kell próbálnod. 

Ne felejtsd, most ne foglalkozz a világ minden bajával. Tavasz van, zamatos a levegő, – tudom, a hárs virágzását várod, – mindjárt itt lesz, érezni fogod, ne aggódj. 

Aztán látogasd meg Anyát. 

Figyelj és hallgass rám, kérlek! Hallani fogod a hangomat, bent a szívedben fogod érezni. Csak ne hessegesd el, hanem próbálj megérteni, segíteni fogok, bízz bennem! 

Higgy bennem! 

Ölellek!